Szemészet


A Ganglion Orvosi Központ Szemészetének orvosai nagyrészt szakmailag elismert, tudományos fokozattal rendelkező, hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek. Szemészeti szakrendelésünkön az általános szemészeti problémák mellett speciális vizsgálatokat, illetve kezelést igénylő kórképekkel is foglalkozunk. Szakterületünk elsősorban a retina (ideghártya), glaucoma (zöldhályog), illetve a neurológiával határterületet képző neuro-oftalmológia.

Munkánk során kiemelt hangsúlyt fektetünk a megelőzésre. Műszerezettségünk lehetővé teszi, hogy az általános gyakorlattól eltérően olyan szűrővizsgálatokat végezzünk, mellyel korai, még tünetmentes fázisban ismerhetünk fel később súlyos látásvesztéshez, akár vaksághoz vezető állapotokat (pl. glaucoma, diabétesz).

Célunk, hogy pacienseink számára a legjobb diagnosztikai és terápiás lehetőséget nyújtsuk.

Kiemelkedő felszereltségünknek köszönhetően legtöbb esetben helyben, továbbküldés nélkül tudjuk ellátni beteginket. A régió és az ország közfinanszírozott és magánintézményeivel való jó együttműködés segít abban, hogy a lehetőségeinket meghaladó problémák megoldásában is korrekt, szakmailag legjobb ellátást tudjuk ajánlani pacienseink számára.

Tudjon meg többet...

Neurológia


A neurológiáról általában

Mi az a neurológia?

Gyakorló neurológusokként (ideggyógyászokként) nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az embereknek nincsen pontos képük arról, pontosan mivel is foglalkozik a neurológus, milyen panaszok esetén lehet, javasolt neurológushoz fordulni. Gyakran elefántcsonttoronyba zárt különc tudósokként, gyakran lélekgyógyászokként (pszichiáterekként) tekintenek ránk. Az alábbiakban rövid áttekintést adunk arról, hogy mivel foglalkozunk, milyen panaszokkal érdemes felkeresni minket, illetve mi a specialitásunk.

Tudjon meg többet...

Orvosaink


Rólunk


A legmagasabb szintű szakmai tudás, elkötelezettség, speciális szolgáltatások.

A Ganglion Orvosi Központot 2013-ban hoztuk létre. A Központban szemészeti és neurológiai rendelés zajlik. Célunk, hogy mind szakmailag, mind minőségileg magas színvonalú ellátást biztosítsunk pacienseinknek. A Központ vezető orvosai a PTE Szemészeti, illetve Neurológiai Klinikáján dolgoznak főállásban. A Ganglion Orovosi Központ felszereltségével, műszerezettségével messze kiemelkedik a magánrendelők közül. Ez teszi lehetővé, hogy rendelőinkben (helyben, továbbküldés nélkül) az általános vizsgálatokon kívül olyan speciális diagnosztikai módszereket is használjunk, mely a régióban eddig csak az egyetemi klinikákon volt elérhető.

Szeretnénk, ha pácienseink minden tekintetben elégedettek lennének szolgáltatásainkkal. Rendelési időnket rugalmasan, az Önök igényeinek megfelelően alakítjuk. Így elkerülhető a hosszú várakozás, kiszámíthatóvá válik az orvosnál töltött idő, nem kell más programokat lemondani, elhalasztani. Amennyiben mégis szüksége rendelőnkben várakozni (korábban érkezett, esetleg pupillatágítás történik), az nyugodt, kulturált körülmények között, frissen készített kávé mellett történhet. A szakmai és egyéb körülmények mellett nagy hangsúlyt fektetünk orvosaink felkészültségére is.

Legtöbben Magyarország és Európa, illetve az Egyesült Államok legkiválóbb műhelyeiben szerezték tudásukat, területük hazánkban és nemzetközileg is elismert szakemberei, számos tudományos közlemény, előadás szerzői, konferenciák résztvevői, illetve a szakma oktatói. Ez lehetővé teszi, hogy Központunkban a szemészet és a neurológia legújabb eredményeit felhasználva gondozhassuk betegeinket, részt vehessenek nemzetközi klinikai kutatásokban is.

Természetesen Központunk sem képes minden szemészeti és neurológiai állapot ellátására (de törekszünk rá). A régió és az ország közfinanszírozott és magánintézményeivel való jó együttműködés segít abban, hogy a lehetőségeinket meghaladó problémák megoldásában is korrekt, szakmailag legjobb ellátást tudjuk ajánlani pácienseink számára.

Dr. Varsányi Balázs
Dr. Ács Péter

Magánrendelés – a 21. század elvárásai szerint, a központban mindig a pácienssel!

Szolgáltatásaink


Szemészet

  • Általános szemészeti vizsgálat
  • Zöldhályog-szűrés/gondozás
  • Retina ambulancia
  • Neuro-ophthalmológiai kivizsgálás
  • Képalkotó vizsgálat

Neurológia

  • Általános neurológiai vizsgálat
  • Elektrofiziológiai vizsgálatok
  • Fejfájás ambulancia
  • Neuro-ophthalmológiai kivizsgálás

Kapcsolat


Ganglion Orvosi Központ

Szemészeti és neurológiai szakrendelés a Belvárosban

  • +36 30 539 2825
  • 7621 Pécs Várady Antal utca 10, földszint
  • info@ganglion.hu